Aroma jóga

Danu Jóga Központ

Különleges kombinációja a hatha jóga gyakorlásnak és az esszeciális illóolajak jótékony hatásának. Az illóolajak másodperckent belül létrehozzák a figyelem összpontosulását, egyrészt magára az illatra, és annak közvetlen és közvetett hatásaira. Belégzésük után néhány másodpercen belül felszívódna, bekerülnek a véráramba, képesek elérni az agy limbikus rendszerét , mely az érzelmek kontrolljáért és „tárolásáért” felelős terület.

Ezáltal létrehozzák az óra minden pillanatában a légzés, az ászanák, vagy épp a meditáció finom energetikai terének támogatását. Erősítik a fizikai testből „nyíló” rétegek tisztulását és feltöltődését. Bevonnak olyan területeket a mozgás színterébe, melyek korábban szunnyadtak.

Gondolatok

  • „A gerincnek sohasem szabad összegörnyednie, hanem az Önvalóba ell nyúlnia. Máskülönben elhalványul a benned lévő isteni fény.”
  • „Átalakulásunkhoz szükséges minden információ és lehetőség bennünk van.”

Kapcsolatfelvétel

(Köszönöm, hogy megvéd a levélszeméttől!)

A csillaggal(*) jelölt mezőket mindenképpen töltse ki!

E-mail

Turn on Javascript!

Telefon és fax

+36205698880
(Tárcsázáshoz érintse meg!)

Cím és térkép

Intézmény neve: Danu Jóga Központ
Órák helye: 6000 Kecskemét, Szövetség tér 4.
(Navigáció indításához érintse meg!)